2008. november 26., szerda

Eszter, apa és anya sztorija

Nem is tudom, hogy kezdődött ?! Talán úgy, hogy anyukám elmesélte, hogy egyik közös ismerősünknél milyen nagyon praktikus dolgot látott : egy hosszú kendőt, amivel így, meg úgy, meg amúgy, ilyen meg olyan poziciókban lehet hordozni egy kisbabát. Már akkor elhatároztam, hogy ha babát várok nekem ilyenem lesz. És telt-múlt az idő, áldott állapotba kerültem, a kendőt valahogy elfelejtettem és teljes gőzzel lekötött egy csomó(most már teljes bizonysággal állíthatom)haszontalan dolog beszerzése. PELENKÁZÓMATRAC! Azóta is ott csücsül a szekrényetetején, nagyon kevésszer használtuk. Esztert mindig a nagyágyon vagy a földön teszem tisztába, többé-kevésbé sikeresen, de néha összepisikáljuk a helyet körülöttünk, mint ahogy a tegnap is, de ilyenkor anya szépen kicseréli az ágyneműt és kész. Ilyen egyszerű. Aztán később bebizonyosodott, hogy a kiságyunk is ilyen fölösleges cucc, na meg a jó drága babakocsink is, amit apa szülei vásároltak. És persze még akadnak szép számmal. Apa hozzáfűzése mindenhez az volt, hogy : „Na ugye, hogy én megmondtam!”
Eszterünk február hetedikén született, jó hideg csíki télben. Már annyira vártam, hogy el sem tudom mondani. Barátnőmmel, Csillukával szinkronban voltunk terhesek, tiszta véletlenül, és így egymás mellett zajlott le a 9 hónap. Nagyon szerettem azt az állapotot, NAGYON!!!!! A „papírforma” alapján én kellett volna hamarabb szüljek, de Bensze megunta anyukája pocakjában és január 29-én kibújt. Nem szabad ilyet mondani, hogy csalódott voltam, mert 1.nem is lenne igaz, mert nagyon rettenetesen örültem, 2.tudtam, hogy már nekem sincs messze, de valahogy mégis úgy éreztem, hogy olyan vagyok, mint egy elefántmama, aki 22 hónapig hordja magzatát. És 9 nap után az én babám is úgy érezte, hogy most már elég. Reggel 9-kor mentünk be a kórházba, CSÚCSIDŐBEN szültem, és emiatt apa szinte kimaradt, de végül apás lett a szülés.(Ez nekem így olyan természtes, hogy az lenne a furcsa, ha nem lett volna ott)
Kezdetben egy hónapig kenguruban hordtam, hordtuk(mert fontos megjegyezni, hogy a délutáni sétán mindig apa hordoz, mert ugye ő is ki kell vegye a részét a gyermekhordozásban) de egy idő után kezdett kényelmetlenné válni, az volt az érzésünk, hogy rugdossuk a baba lábát. Ekkor Csilluka kölcsönadta a Kismamás kendőjét, mert neki megérkezett a gyönyörűséges Didymossa és közben megrendeltünk egy natúr Nandut nekem.Ó, össze sem lehet hasonlítani a kendő kényelmességét bármivel is, annyira jól esett benne hordozni. A gyerkőc odasímulva nagyokat aludt és már nem fájt a hátam, nem vágott a pánt, és még valami: OLYAN KÜLÖNLEGESNEK éreztem magunkat. Most már egy gyönyörű Hoppediz Montreal tulajdonosai vagyunk, keresztelőre kaptuk (kapta Eszter)ajándékba, de ugrás vissza az időben a babkocsihoz. Két hónaposan tettük először bele(mert akkora volt, amikor kaptuk). Jujj, nagyon nem volt szimpatikus és mivel nem volt szívem addig bömböltetni a kölyköt, amíg vagy belefárad, vagy belealszik vagy mittudomén, így hát mindig kezdetben kenguruban, majd kendőben hoztam haza és toltuk magunk előtt a nagy üres babkocsit. Azóta is ott „pihen” szegény a pincében, meg kéne mossam, el kéne tegyem.
A kiságy??????????A legelső éjszaka aludt benne. Már nem is emlékszem, hogy hányszor keltünk és hogyan is telt az az éjszaka. De a második éjszakától már mellettünk aludt. Nem kifejezetten együttalvás céljából, de szopiztunk, elaludhattunk mindketten, és szépen, lassan összeszoktunk. Apának is ez volt a javaslata, mert az éjszakázások miatt másnap zombiskodott a munkahelyén. És a gyermekem 1O hónapos lesz, de szigorúan együtt alszunk, MINDHÁRMAN csak így tudjuk kipihenni magunkat, ha együtt vagyunk. Nagyon furcsa! Egyetlenegyszer próbáltam beszoktatni(hihihi) a kiságyba, de éjjel ezerszer felketünk, sírt, nyöszörgött, NEM MENT. Apa hajnali 4-kor azt mondta: „Hozzad ide anya és aludjunk”. Azóta nem kísérletezem, ez így tökéletes. Ha kiságyban aludna, HIÁNYOZNA. És a felállás a következő: kiságy, de csak támasztéknak, Eszter, anya és legbelül apa. És ha kistestvérünk születik, akkor vagy nagyobb ágyba költözünk vagy le a földre egy óriási matracra.
Itt most az a nagy helyzet, hogy annyi mindent el szerettem volna mesélni, de mégis úgy érzem, hogy írtam eleget. Egyelőre búcsúzom és ha eszembe jut valami fontos, akkor jelentkezem. Ez így jó??????????

Nincsenek megjegyzések: