2008. november 25., kedd

Hát , akkor vágjunk bele...

Az én történtem , 2004 májusában kezdődik, amikoris megtudtam, hogy babát várok, és nem is egyet, hanem egyből kettőt! Azóta is hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt a csodát megélhettem!
Ha visszagondolok, a babavárós időszakra, amibe beletartozott a picik fogadásának a megfelelő előkészítése is, vagyis a megfelelő kiságy kiválasztása, a megfelelő babakocsi kiválasztása, a megfelelő pelus kiválasztása, a különféle hasznosnak gondolt cuccok beszerzése stb. is, mosolyognom kell. Azóta a gyerekeim megtanítottak rá, hogy a legmodernebb szerkezetek beszerzése édeskeveset jelent. Megtanultam tőlük, hogy nekik VALÓJÁBAN mire is van szükségük. Arra, hogy minnél többet a lehető legközelebb lehessenek hozzám, pont azért, hogy ha majd eljön az idő, szép lassan le tudjanak válni rólam, eltudjuk engedni egymást. Hogy szoptani a legcsodálatosabb dolog a világon. Hogy semmilyen remekbe szabott babakocsi, legkényelmesebb kiságy, zenélő szerkezet, csilli-villi játék nem tudja pótolni az anyai ölelést, vígaszt, babusgatást. Hogy a ráhangolódás a csecsemők szükségleteire és problémáira döntő jelentőségű és hogy hogyan is működik ez a valóságban. Megtanultam tőlük azt is, hogy szükségük van arra, hogy ott lehessenek abban a térben, ahol a család éli a mindennapjait, hogy közelről figyel­hessék meg hogyan zajlik az élet, a hétköznapok. Hogy mennyire fontos, hogy emberi hangokkal legyenek körülvéve. Hogy nemcsak nappal, hanem éjszaka is , részesei akarnak lenni a mindennapjainknak. Hogy, ha sírnak, fel kell venni őket, kivétel nélkül, mindig. Hogy lételemük, hogy szeretve érezzék magukat és hogy ezt az érzést a fenntiekből tudják leszűrni. Megtanultam azt is, hogy a szakkönyvekben nincs benne MINDEN kérdésre a válasz és hogy azok a bizonyos anyai ösztönök igenis léteznek és működnek, ezek azok amelyekre hallgani kell.
Megtanultam mit jelent anyának lenni.

Nincsenek megjegyzések: