2009. október 24., szombat

Rövid beszámoló a marosvásárhelyi babahordozó napról



Szeptember 26-án először csatlakozott Marosvásárhely a Nemzetközi Babhordozó Héthez. Rövid programunkkal azt szerettük volna elérni, hogy minél többen megismerhessék az újnak számító babahordozási módokat, a hordozás előnyeit.

A programban nem volt külön meghirdetve, csak levelezőlistákon futott, hogy pénteken, 25-én, a Somos tetőn lesz lehetőség hordozókat kipróbálni, kötözéseket tanulni. Nagyon kellemes, hangulatos egy-másfél óra volt. Mindenki jókedvű és érdeklődő. Bátran próbálgatták a kötési módokat, annyira nem is volt szükség a próbababákra, mindenki a saját gyerekével ügyeskedett. Ez az igazán kellemese és felszabadult kis társaság hangulata adta meg a lelki löketet ahhoz, hogy a másnapnak bizakodóan induljak neki.

Programunk szombat délelőtt 10 órakor kezdődött egy sétával. A Színház térre vártuk a csatlakozókat. Én és a férjem értünk oda először és nem kis ijedtségemre azt tapasztaltam, hogy magunk vagyunk csak, de közben láttam érkezni az Erdély TV stábját és egy újságírót, közben hívott a Realitatea TV riportere, hogy várjuk meg őket is. Mondtam, hogy még mindenki késésben van. Biztatgattam a jelenlévő média-képviselőket, hogy leszünk még többen is, közben elszalasztottam a páromat a Virágórához, hogy hátha valaki ott is várakozik, mert a szervezés legelején még egy ottani találkozási pontot jelöltünk meg. Nagy kő esett le a szívemről mikor az első hordozott baba és szülei megjelentek, nemsokára érkezett Cirmocska és családja és szépen lassan gyülekeztünk. Öröm volt látni a színes kendőket és babákat. Olyan szép időt adott a Fennvaló is. Kezdtem jól érezni magam. Közben a riporterek szétszéledtek és kérdezgették a jelenlévőket, jó érzés volt a készséggel válaszoló szülők arcát látni. Mindenki mosolygós volt, a babák szupernyugodtak. Elindult a menet. Körbesétáltuk a fő teret sokak csodálkozó pillantásaitól követve. Ahogy figyeltem az embereket a legtöbbjüknek mosolyt csalogatott arcára a látvány. Egy megbotránkozó arckifejezéssel sem találkoztam. A Színház térre visszaérve a délutáni viszontlátás reményében szétváltunk. Összesen 12 hordozott baba vett részt a sétán.

A délutáni program előtt egy kicsit kapkodósra sikeredett a készülődés. Nem számoltunk azzal, hogy a fal nem igazán tolerálja a ragasztót és potyogni kezdtek a képek. Több időt vett fel a képek kifüggesztése mint gondoltuk. Mire megérkeztek az első érdeklődők a teret szépen elrendeztünk, ott volt a játszószőnyeg is. A pszichológusnő egy nagy doboz könyvvel érkezett, meg lehetett vásárolni „Az elveszett boldogság nyomában” c. könyvet is, amiről többek közt a beszélgetés során is szó esett. A kontinuum elv és hordozás témában egy alapmű. Maga a beszélgetős előadás szép volt, érintve voltak mindazok a lényeges pontok amelyek nagy mértékben meghatározzák azt az elvet ami miatt sokan hordozzák a gyereküket és kötődve nevelnek. Előjöttek gondolatok kórházi szülés, császármetszés és otthonszülés témában is, de erre szemmel láthatóan nem mindenki volt befogadó, elfogadó, néhány embert zavart, hogy a téma nem volt jobban leszűkítve. Örültem, hogy igazán voltak érdeklődő jelenlévők akik épp úgy szóban is hozzátettek kérdéseikkel, megjegyzéseikkel a beszélgetéshez mint az utána következő hordozópróbálgatáskor is kíváncsiskodva jelen tudtak lenni. Többen is kitöltötték az aprócska kérdőívet és figyelmesen olvasgatták a helyes hordozás alapjait ismertető és az ortopédiailag megfelelő hordozó előnyeit bemutató plakátot, valamint sok fogyott az ismeretterjesztő szórólapokból is. Összeszámoltam, összesen 15 gyerek és baba volt a hozzátartozóikkal együtt. Ez nagyon szép eredmény, már csak azért is, mert maga a rendezvénynek nem volt nagy reklámja és ez a téma igen keveseket tud mozgósítani. Őszintén örülök, hogy ilyen szép számmal voltak érdeklődők. Jövőre ha sikerül, akkor egy kicsit több témában szeretném, ha meg tudnánk szervezni ezt a napot, vagy akár napokat. A budapesti rendezvénysorozat számtalan jó ötletet adhat. Igen sokan várták és remélték, hogy lesz hordozóértékesítés is, ezt jövőre mindenképp be kell vennünk a programba.

Összességében, számomra nagy meglepetés volt ez a néhány aprócska program melyre többen voltak kíváncsiak, mint gondoltam.

Estére már nagyon elfáradtam, de annál boldogabban mentem haza, mert tudtam, hogy sikerült összehoznunk egy olyan rendezvényt melynek programját nem egy népszerű téma szolgáltatta. Még a vár udvarán magamra kötöttem Sárikát (próbabab) és úgy battyogtunk haza hármasban. Jó érzés volt. Milyen lesz mikor a saját babám fog a hátamon mamagolni?


bejegyezte: Kókamóka

Egy érdekes újságcikk

Mindenkinek ajánlom figyelmébe nagy szeretettel. További bizonyíték arra, hogy miért jó a kötődő nevelés és miért nem jó, ha valaki az ösztöneit a környezet hatására ("felkapatod", "soha nem szabadulsz meg tőle", "hisztis lesz") megpróbálja elnyomni.



2009. szeptember 18., péntek

Babahordozás Marosvásárhelyen

Szeptember 20. és 27. között már másodszor rendezik meg a világ számos országában a Nemzetközi Babahordozó Hetet, melyhez szeptember 26-án Marosvásárhely is csatlakozik.


Program:


10:00 - Hordozós séta a város központjában, indulás a Színház térről. Célunk a figyelemfelkeltés és népszerüsítés.


17:00 - Hordozás a világ körül - fotókiállítás a Teatru74-ben (Vár, Mászárosok bástyája). A kiállítást megnyitja és előadást tart Kovács Réka Rozális pszichológus, édesanya. Szó esik a hordozás történetéről és pozitív előnyeiről úgy a babab mint az anya szempontjából.


17:30 - Helyesen hordozni tudni kell - rövid ismertető a kényelmes és ortopédiailag jól bevált hordozóeszközökkel, kipróbálási lehetőséggel. Élmények, tapasztalatok megosztása egymással - kötetlen beszélgetés a babák hordozásáról.


A programra a belépés díjtalan! További részletek: http://www.hordozas.hu/ . Érdeklődni lehet Tarczali Mónikánál tarczalimonika@yahoo.com e-mail címen, valamint Kürti Emőkénél a 0745 14 29 31-es telefonszámon vagy az emtesz14@yahoo.com címen lehet.

Babahordozó hét Erdélyben


Idén Erdély több városa is megünnepli a Nemzetközi Babahordozó Hetet. Lelkes anyukák szervezik a programokat a következő városokban: Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Szatmárnémeti és Kolozsvár. Több helyen lesz hordozós séta, elhangzanak majd érdekes előadások, és lehetőség lesz babahordozók kipróbálására, mosható pelenkákkal való ismerkedésre.
A plakáton a szatmárnémeti rendezvények részletes programját olvashatjátok.
Várunk!

A sepsiszentgyörgyi program:

Szeptember 21, hétfő, 17 óra - Hordozós séta, találkozás a parkban a pavilonnál
Szeptemeber 22, kedd, 12 óra - Beszélgetés a hordozásról, hordozóeszköz bemutató, kipróbálási lehetőség - FER Baba-mama-papa klub, az uszoda épületében, első emelet

Babahordozó nap Nagyváradon

szeptember 22. 17-20 h
Posticum – Aula Magna

- Miért szoptassuk és hordozzuk igény szerint újszülött babánkat? neonatológus orvos előadása
- Babahordozás, hordozók – interaktív előadás
- Mosható pelenka – megéri?
- különböző hordozók, mosható pelenkák börzéje
- szoptatási és hordozás tanácsadás
- kötetlen beszélgetés hordozós és szoptatós édesanyákkal
- hordozós fotókiállítás


Csíkszereda

Időpont: szeptember 23. szerda
16 óra: Hordozós séta és szórólapok osztogatása
Gyülekező: központi Park

17 óra: Hordozós asztal (hordozóeszközök bemutatása kipróbálási lehetőséggel, kérdések hordozó anyukáktól)
Helyszín: Szabadság tér (taps tér)
Rossz idő esetén Lazarus ház 116-os terem


Kolozsvár
helyszín: Életfa székhely (Széchenyi tér 6. szám)
szeptember 22.
17 óra Hordozás ortopéd szemmel (román nyelvű előadás), a belépés ingyenes

szeptember 23.
11 órai kezdettel Hordozós felvonulás – indulás a Sétatérről a Főtéren át a Botanikus kertbe

helyszín: Életfa székhely (Széchenyi tér 6. szám)
szeptember 24.
18 óra Szoptatás és az újszülött ellátása – előadó: Muresan Márta neonatológus, szoptatási tanácsadó, a belépés ingyenes

helyszín: Életfa székhely (Széchenyi tér 6. szám)
szeptember 25.
9-18 óra között Szülésfelkészítő tréning – előadó: dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, független bába és Németh Mónika független bába, jelentkezni a kadar.melinda@yahoo.com címen lehet, a belépő 60 lej.

A programokat az Életfa Családsegítő Egyesület szervezi .

2009. szeptember 13., vasárnap

Ünnepeljük együtt a Nemzetközi Babahordozó Hetet!

Az alábbi felvétel a Nemzetközi Babahordozó Hét népszerűsítésére készült, melyet szeptember 21-28 között, idén is megszervez a Babywearing International szervezet a The BabyWearer amerikai fórum közösségével együtt. A romániai és magyarországi rendezvényeket egy következő bejegyzésben hirdetjük meg. Gyertek ti is!


2009. augusztus 30., vasárnap

Pár szó a hozzátáplálásról

Amikorra kislányom közeledett a bűvös hat hónapos életkorhoz, már több cikket, könyvet, honlapot böngésztem végig a hozzátáplálás témájában, ugyanis arra készültem, hogy a féléves korig kizárólag anyatejen nevelt lányomat lassan megismertetem a szilárd ételek világával. A sok olvasmányból egy dolog szűrődött le: a hozzátáplálás komoly, már-már félelmetes tudomány, talán a vegytannal és matematikával rokon. Csak úgy röpködtek a különféle hajmeresztő zöldség és gyümölcskombinációk, például sütőtök-krumpli-cékla, spenót-krumpli-sárgarépa, amikről csak így olvasva is el tudtam dönteni, hogy én biztosan nem enném meg. Arról is olvastam, hogy hogyan kell grammonként, kanalanként növelni a mennyiséget, és mikor melyik szoptatást kell kiváltani (már ez a szó is ellenszenves volt valamiért) szilárd táplálékkal. Azon tűnődtem, hogy vajon tényleg erre lenne szüksége az én hat hónapos kisbabámnak, hogy a következő hónapokban fél napokat a konyhában pepecseljek a különböző pépek elkészítésével, melyeket lehet meg sem fog kóstolni. (mert az üveges pépeket eleve kizártam). Szeretek főzni, de ez a nemes feladat valahogy nem lelkesített. A szoptatás is igény szerint zajlott (és így van ez mai napig) nálunk, tehát nem nagyon létezett olyan, hogy az x vagy y órai szoptatás, amit aztán kiválthattam volna a különböző zöldség- vagy gyümölcspépekkel.

Már-már ráadtam volna a fejem a pépekkel való babrálásra, amikor két életmentő cikkre bukkantam. Ezekből a cikkekből az derült ki, hogy nem csak úgy lehet hozzátáplálni, ahogyan azt addig olvastam. Az igény szerinti hozzátáplálás (baby led weaning) szerint ugyanis egyáltalán nincs szükség pépekre, nem kell a babát pontos órarend szerint etetni és szoptatásokat kiváltani. Az igény szerinti hozzátáplálás arról szól, hogy hogyan lehet természetes módon, játszva bevezetni kicsinyünket a szilárd táplálékok világába. Az igény szerinti hozzátáplálás az igény szerinti szoptatás magától értetődő kiegészítője. A módszer lényege: a babát többféle párolt vagy nyers (de puha), korának megfelelő táplálékkal kínáljuk (azaz elé tesszük, nem nyomjuk kanállal a szájába), és rá bízzuk, hogy mit, mennyit eszik, és emellett igény szerint szoptatjuk. Ennek megfelelően, lányomat tovább szoptattam, úgy, ahogy igényelte, és ezen kívül elkezdtem egyébbel is kínálgatni. Eleinte még csak naponta egyszer kínáltam, általában akkor, amikor mi is ebédeltünk. Párolt brokkolival kezdtük, amit rózsáira bontottam, és így jól meg lehetett fogni a „nyelénél” fogva. Kezdetben kevés, később egyre több jutott a gyomrába is. Hétről-hétre egyre ügyesebben fogta meg és majszolta a párolt murokhasábokat, a brokkolit, az őszibarackot, párolt almát, körtét. Ahogy teltek a hetek, bővült a kínálat, a leányzó pedig már ügyesen megtanult ülni a hatalmas tálcával ellátott etetőszékben, és minden alkalommal, amikor mi ettünk, őt is beültettem és megkínáltam különböző neki való ételekkel. Így a hozzátáplálásból egyáltalán nem csináltunk ügyet, hanem csak úgy megtörtént. Ágnes részt vett, és vesz azóta is a családi étkezéseken, és bár eleinte csak kézzel evett, most már ügyesen használja a kanalat és villát is. (amikor nagyon éhes, még mindig kézzel a leggyorsabb).

Ehhez a módszerhez nincs szükség mérlegre, pontos órára, csak egy kis türelemre, egy használható hozzátáplálási táblázatra (az allergiák kialakulásának veszélye miatt fontos betartani a sorrendet), és sok humorérzékre (az önálló evés sok maszattal jár  ).
Azóta is örülök, hogy rátaláltam erre a módszerre, és kislányom étkeztetése nem vált görcsösen teljesítendő feladattá és nekem sem kellett vegyésszé képeznem magam, viszont van egy örömmel evő lányom.


Az irányzatnak kevés irodalma van magyar nyelven, de akit érdekel, angolul olvashat róla a következő oldalakon:

http://babyledweaning.blogware.com

http://en.wikipedia.org/wiki/Baby-led_weaning

http://www.wholesomebabyfood.com/babyledweaning.htm

http://www.babyledweaning.com/forum

Vagy magyarul beszélgethet igény szerint hozzátápláló anyákkal, itt.

2009. május 26., kedd

Mosható pelenkát úszni is!


Beköszöntött a strandszezon, lassan érdemes beszerezni az úszópelenkát a legkisebbeknek.

Nyáron sok kisbaba szeret naphosszat pancsolni az udvarokon elhelyezhető kismedencékben, vagy a családi nyaralás során. Ilyenkor, ha nem szeretnénk naponta többször vizet cserélni a kismedencében úszópelenkát szokás használni. Nyilvános strandokon, úszómedencékben pedig egyenesen kötelező.

Kevesen tudják, de úszópelenkából is van mosható változat. Elegendő egy darabot megvenni, és az egész nyárra biztosítva van az úszópelenka. A környezetvédelmi és egyéb megfontolásokon túl, azért is előnyös mosható úszópelust használni, mert az eldobhatóval szemben ez nem szívja meg magát vízzel. Ezek a pelenkák ráadásul annyira szépek, színesek, hogy külön fürdőnadrágra nincs is szükség.

A fürdésre, úszásra alkalmas, újra felhasználható pelenkákat be lehet szerezni legtöbb mosható pelenkát forgalmazó boltban, online áruházban.

2009. április 22., szerda

Bemutatkozás helyett


Katyica vagyok, Nagyváradon élek férjemmel és gyermekeimmel(Lackó 2003.09.09 és Ilona 2007.11.27),1995 óta vagyok óvónéni itt városunkban.

A szoptatás nem indult zökkenőmentesen, de remélem annál sikeresebben fog zárulni majd sok-sok év múlva.A babavárás vége fele megkerestem a háziorvosomat,aki felhívta a figyelmemet ,hogy ha nem szeretném, hogy sebes legyen a mellbimbóm akkor minden este tusolás után törölközővel, és fogkefével edzem , amit meg is tettem, de szerencsére hamar feladtam a fájdalom miatt. A szülés előtt bevásároltam 3-4 cumisüveget, játszócumit, mert nálunk a kisbaba elképzelhetetlen ezek nélkül,és úgy gondoltam mivel édesanyámnak sem volt teje, én sem fogok tudni szoptatni.

Lackó születése, elég fonákul sikerült, mert nem tudtam mi történik, már hetekkel előbb megszerették volna indítani a szülést, mondván a baba nagy, elszámolták a terminust. Férjemmel harcba száltunk így kaptunk még két hét haladékot, de ha semmi nem történik szeptember 8. megindítják a szülést. Persze nem történt semmi, így szeptember 8. megindították a szülést , majd császármetszésre került sor, mivel Lackó túl nagy baba volt(4800gr.), és nem tudtam volna megszülni, legalább is ezt mondták! Az operáció után ,( ami altatásban zajlott) , különválasztottak minket, és két napig csak az ajtóból láthattam, mellre tenni esélyem sem volt, különben is: Nincs még teje magának!!(mondogatták a nővérkék, neonatológus).Persze ez idő alatt tejporozták, fecskendővel a kívánt mennyiséget kb 20-30 másodperc alatt belenyomták! Így kerültünk saját kérésre baba mama szobába 2 nap után, majd sok sok sírás és kudarc után a 4.napon saját felelősségre haza. Lackó a kórházban egyáltatlán nem volt hajlandó szopizni, így biztos voltam benne ha még maradunk akkor végleg lőttek a szopinak.

Itthon egy kedves 3 gyerekes barátnőm biztatott, hogy olyan nincs , hogy nem tudok szoptatni, legalább egy próbát tegyek. Ezzel nem is lett volna baj, de a gyerek ha meglátta , vagy megérezte a cicit sírásba fogott és rázta a fejét nem akarta bekapni a mellemet. Sokszor 5-6 perc is eltelt mire végre elfogadta, ekkor már én is sírtam, hogy milyen anya vagyok, hogy nem tudok szoptatni! Persze nem figyeltem , hogy kapja be így a 2. napon már elviselhetetlen fájdalmakkal, és sebes mellbimbóval szoptattam, de nem tudom honnan lett annyi elszántság bennem, hogy nem akartam feladni.Éjszakánként keresgéltem a neten , hogy hogy lehetne javítani a kialakult helyzeten . Ekkor bukkantam rá a babaneten Sződy Judit válaszaira, a rendélő szoptatási rovatában. Túlzás nélkül mondhatom , hogy ő volt a láthatatlan megmentőm, és akkoriban válaszait kivülről tudtam. Elkezdtem a gyakorlatba ültetni a javaslatait, de közben megjelent a háziorvosunk a szokásos első babaviziten. Amikor megmérte Lackót elszörnyülködött, hogy mennyit esett vissza a súlyából(kb.500 gr.) és jó lenne ha nem kísérletezgetnék hanem programot állítanék be :3-4 óránként etessem de ne többet mint 20 percet, közte ha sír teát adjak, éjszaka semmiképp ne szoptassam mert a gyomornak is pihenőre van szüksége, inkább este tömjem meg jól,szopi után tejporral ha kell.

Persze az olvasottak után dehogyis hallgattam én a dokinénire, tettem amit Sz. J. javasolt. Először is a technikát figyeltem. Hamar rájöttem , hogy a klasszikus bölcsőtartás nekünk nem jön be mivel a melleim túl nagyok, így megpróbálkoztunk a fekve szopival, és a hónaljtartással. Mindkettő nagyon kényelmesnek bizonyult, figyeltem nagyon arra , hogy helyesen kapja be a bimbót. Az akkora már kialakult nagyon mély sebeket egy egyszerű szűrővel oldottam meg, így a kisbaba nyála és az anyatej gondtalanul rászáradhatott a mellbimbóra, és még levegőzött is.

A szopik kb. 2 órát tartottak köztük 2 óra szünet, éjszaka talán kicsit rövidebbek voltak a szopik de mindenképp 1 és másfél óra között, majd észrevétlenül lecsökkent, de nagyon lassan, a 2. hónap végére 55- 60 percekre. Természetesen minket sem kerültek el a növekedési ugrások, ilyenkor 2-3 napig egész nap szinte cicin volt.

    A 6.hónap tájékán a hosszas hordozás miatt(kenguruban) megnyomódhatoot egy tejcsatorna. Elég csúnyán begyulladt, majd nagyon belázasodtam(39 fok fölé), és iszonyúan fájt a mellem. Ekkor találtam rá a La Leche Liga honlapjára,és elkezdtem a kicsikét fölülről szoptatni, szopik előtt meleg tussal körkörösen masszíroztam így gyógyszerek nélkül 2 nap alatt rendbejött, sok sok szopival a fájós mellből. Lackó a 6. hónapig kizárólag anyatejen élt majd 3 éves korban közös megegyezéssel abbahagytuk, mivel a kistesó nem jelezte jöttét, de már nagyon vártunk rá, no meg nagycsaládot szerettünk volna( a mai napig is azt szertnénk). 2005 áprilisában találkoztunk Martinovichné Debulay Biancával, Nagyvárad Réten a családi napon, amikor a szoptatás szépségéről tartott egy rövid előadást. Akkor fogalmazódott meg először bennem, hogy szeretnék én is segíteni az édesanyáknak a szoptatás művészetében.

    Mikor 3 hónapra a szoptatás abbahagyása után kiderült babát várunk(kb. egy éve akkor már próbálkoztunk), tudtam ,hogy most azt szeretném ha minden másképp alakulna.

    Gyorsan orvost váltottam, aki megígérte mindent megtesz azért, hogy természetes szülésem legyen, és rögtön ráteszi a babát a mellemre.

    A 40.hét után amikor nem történt semmi vártunk a 41. hét végéig, folyamatos fájások, és elég csúnya vérzés után a doktornő a császármetszés mellett döntött, (Ilona 4600 gr. született, egy nagy vérömlennyel a kis fején mert ő szeretett volna kibujni már rég, de a testem nem engedte :-(( ) Epidurális érzéstelenítéssel(ami Nagyváradon évi3-4 alkalommal ), rögtön a mellkasomra helyezték, majd a műtőböl kitolva rögtön szopizott, és azóta nem engedtük el egymást, még az intenzíven sem. Azóta szopizik hol többet, hol kevesebbet, de éppen annyit amennyit szeretne és akkor amikor ő szeretne. Mindketten sokat szoptak, sőt Ilus sokat szopik éjszaka, de nem bánom, mert igenis nem szégyellem ,hogy minden rezdülésükre válaszolok! Közös nagy családi ágyban alszunk, a rácsos kiságyat csak fényképről ismerik, és Ilonát már hordozókendőben hordoztam születése óta. Nagyon sokat volt és van rajtam , házimunkát, bevásárlást, mindent így intézünk. Úttörők vagyunk, Nagyváradon a hordozókendővel .

    Így lassan öt éve szoptatok, és most már úgy éreztem hiteles képviselője lennék a LLL-nek, szellemiségének, mert tudom, látom és tapasztalom a gyermekeimen mit is jelent a kötődő nevelés, ami Lackónál még csak ösztönből volt, Ilonkánál meg rádöbbentem , hogy jé!!!! ..én így csináltam Lackóval is, csak nem tudtam , hogy így hívják!!! 3 hónapja jelentkeztem a LLL csoportvezetőnek, és reményeim szerint Erdélybe is elindul a liga, ami nagyon sok édesanyának fog segítséget nyújtani.

    Ami Ilonkával kicsit más, az hogy habár lassan betöltjük a 17 hónapot nem eszik szó szerint szinte semmit, pedig kínálgatjuk, részt vesz a családi étkezéseknél, egészséges ételek de semmi.

    Én már beletörődtem, kínálgatom rendületlenül, és majd ő eldönti mikor kér és mennyit.Amúgy Lackó fiam meg akármennyi szopira akármennyi, és bármilyen ennivalót elfogadott, de hát nem vagyunk egyformák!

Köszönöm a türelmet és elnézést ha egy kicsit hosszúra sikerült!

2009. március 26., csütörtök

A Föld órája

Idén március 28-án szervezik meg világszerte a Föld Órája elnevezésű akciót a globális felmelegedés ellen. Oltsuk le mi is a villanyt egy órára, március 28-án, szombaton este 20:30 és 21:30 között.

Íme a tavalyi felvételek:

2009. március 13., péntek

Mosható pelenka- gyakorlati kérdések

Egyik előző bejegyzésemben arról írtam, hogy hogyan jutottam arra a döntésre, hogy a megszokott papírpelenka helyett mosható pelenkát vásároljak. Még most is emlékszem, hogy ezt követően milyen sok időt töltöttem azzal, hogy különböző internetes oldalakat böngésztem és kerestem, hogy milyent is válasszak, ugyanis mosható pelenkából ma már rengeteg féle-fajta van. Alábbi irományommal azoknak szeretnék segíteni, akik talán eljutottak már a döntéshez, de nem tudják, hogy hogyan tovább, hogy milyet, mennyit és honnan érdemes vásárolni.


Fajták


A néhai tetrapelenka és gumibugyi helyét napjainkban többféle pelenka-rendszer vette át.

Prefold
– a tetra pelenkához hasonló, de többrétegű pelenka, ami sokkal több nedvességet felszív mint a hagyományos tetra, hajtogatni kell. A prefoldhoz vízzáró pelenkakülsőt kell használni. Ez a legolcsóbb megoldás. Méretenként 12 prefolddal és 3-4 külsővel boldogulni lehet. Nálunk kapható ilyen pelenka-rendszer a Bambino Mio. Akinek azonban lehetősége van külföldről rendelni, a fentebb említett nálunk kapható fajtánál olcsóbban is hozzájuthat prefold típusú pelenkához és hozzá való külsőhöz.

Nadrágpelenka
(fitted/shaped diapers) – szabása hasonló az eldobható pelenkához, csak textilből készül. Anyaga lehet pamut, bambusz, mikroszálas, frottír stb. Nadrágpelenkából létezik egyméretes, ami újszülött kortól szobatisztaságig használható és patentokkal több méretre állítható, valamint többméretes. Ehhez is szükséges vízzáró pelenkakülső. Ebből is minimum 12-re van szükség, 3-4 külsővel (1 használatban, 1 mosásban, 1 bevetésre készen, 1 tartalék). Példák nadrágpelenka márkákra: Popolini, Lotties, Kushies, Bambinex (hamarosan a Greenbaby boltban), Cotonea (kapható nálunk) Imse Vimse, Motherease stb).

AIO- All in One- pelenka – a nedvszívó és vízzáró réteg egybe van varrva. Ebből 18-24 darabra van szükség. Előnye, hogy gyorsan feladható, egyszerűen kezelhető. Hátránya hogy nehezebben szárad, drágább. Példák márkákra: Kushies AIO, Mommy’s Touch, Bumgenius (www.eco-baby.ro), Swaddlebees, Monapel. Egy patentolható AIO pelenka, ami most már Romániában is kapható a Pop-in (ez szétszedhető, könnyen szárad, akárcsak az alább ismertetett zsebes pelenkák).gdtrza

Zsebes pelenka (pocket diaper/nappy) – ez egy zsebbel ellátott vízzáró nadrágpelenka (kívül vízzáró, légáteresztő PUL réteg, belül általában mikropolár), a nedvszívó betéteket a zsebbe kell betenni. Előnye: az AIO-hoz hasonlóan ezt is könnyű, egyszerű feladni, az AIO-val szemben ez gyorsan szárad, mert szét lehet szedni. Nekem 14 db zsebes pelenkám van, és ennyi elég úgy, hogy 2-2,5 naponta mosok. Éjszakára is ezt használjuk. Példák márkákra: Romániában kapható a Wonderoos, külföldön pedig a Bumgenius (Mo-on is be lehet szerezni, de külföldön olcsóbb), Fuzzi Bunz, Blueberry, Mommy’s Touch stb.

Tartozékok


Plusz betétek a nedvszívás fokozására, pl. éjszakára, hosszabb sétához

Papírbetét- lebomló anyagból készül, WC-be dobható, és használata jelentősen megkönnyíti a pelenka tisztítását. Romániában többek között a www.greenbaby.ro és a www.eco-baby.ro boltokban kapható.

Vödör- a pelenkák tárolásához mosásig

Költségek


A mosható pelenkázás kezdetben egy nagyobb befektetést igényel, de hosszú távon nagy megtakarítást jelent. Egy pelenka készlet, amit újszülött kortól a szobatisztaságig használhatunk körülbelül 7-10 hónapi eldobható pelenka árába kerül. Ehhez a mosás költsége is hozzáadódik, de még azzal együtt is nagy megtakarítást jelent az eldobható pelenkák használatához viszonyítva.

Beszerzési források:

Pl.

Romániában: www.chicbebe.ro (Kushies, Bambino Mio) , www.elemental.ro (Cotonea belsők), www.nandu.ro (Monapel), www.eco-baby.ro (Popolini nadrágpelenka és vízzáró külső), www.greenbaby.ro (Pop-in, Wonderoos, hamarosan Bummis, Bambinex
)

Magyarországon: www.babamosoly.hu (Pop-in stb), www.liliputi.hu, www.babaland.hu (Bumgenius stb)

Máshol: ebay, www.cottonbabies.com, www.babykind.co.uk

További információk:

www.moshatopelus.blogspot.com

www.mamami.hu (mosható pelenka fórum)

2009. február 11., szerda

Szoptatni jó

A szoptatás a kisbabák táplálásának egyszerű és természetes módja, sőt több mint táplálás, ugyanis a szoptatás testközelséget, meghitt pillanatokat is jelent anya és kisgyermeke számára. Mégis, napjainkban egyre több bátorságra és elszántságra van szüksége egy anyának ahhoz, hogy gyermekét sikeresen szoptassa.

A szoptatásért való küzdelem már a kórházban elkezdődik. Amikor a baba nincs az anyuka közelében, nem lehet tudni mikor dugnak a szájába cumisüveget tápszerrel. Kórházi tartózkodásom alatt külön kérnem kellett, hogy legyenek szívesek ne tápszerezzék a kislányomat, mert szoptatni szeretnék. De azért mindig ott volt a kis kocsijában egy cumisüveg víz, és arra bíztattak, hogy minél gyakrabban itassam, nehogy besárguljon. Érdekes ez a cumisüveg dömping a kórházakban, ugyanis köztudott tény, hogy a cumizás ún. cumizavarhoz vezethet, azaz megzavarhatja a kisbaba veleszületett szopóreflexét. Ezen felül pedig minél több más tápanyaghoz jut (pl. tápszer), annál kevesebbet fog szopni, ami a tejtermelés beindulásának árthat. A következő próbatétel az volt, hogy meggyőzzem a kedves nővért, hogy én igenis tudok szoptatni. Az első próbálkozáskor ugyanis megállapította, hogy szerinte nem lesz ebből semmi, mert nincs tejem, és a mellbimbóm sem megfelelő a célra. És lám, lám, addig próbálkoztam, amíg a következő napokban beindult a tejtermelés, és úgy hagytuk el a kórházat, hogy az első pár nap természetes súlyveszteségét is behozta a leányzó. A próbatételek sora a kórház falain kívül is folytatódik, sőt, csak hazatérés után kezdődik az igazi harc. Újszülött babánkkal hazaérve az összes rokon és jóindulatú ismerős tanácsokkal halmoz el, hogy megkönnyítsék a dolgunkat. Jó megválogatni mit is fogadunk meg ezekből.
A három óránkénti szoptatás elve már anélkül is belénk van ültetve, hogy bárki mondaná. Kezdetben én is próbáltam betartani. Nem sokat gondolkodtam, hogy mire jó ez, csak „tudtam”, hogy ezt így kell. De észre kellett vennem, hogy ez nem jó, hiszen a leányzó sokkal gyakrabban adott hangot óhajának, hogy ő bizony szopni szeretne. Egy ideig néztem az órát, próbáltam húzni az időt, de aztán megadtam magam. Azóta is kívánom, hogy bárcsak első perctől kezdve a lányomra, és nem az órára figyeltem volna.
Sokan javasolják, hogy a síró kisbabának teát kell adni, mert a tea biztosan segít. A teának sok jótékony hatása nincs, de arra jó lehet, hogy az alig beindult tejtermelésnek ártson. Ha hasfájós a baba, teáztatás helyett sokkal célszerűbb szoptatni, csak arra kell odafigyelni, hogy 2-3 órán belül ugyanabból a mellből adjunk a babának, ugyanis az szokott hasfájást okozni, hogy túl sok első tejet (a szomjoltó, alacsonyabb zsírtartalmú tej, ami a szopás első perceiben ürül) kap.
Az is megtörténhet, hogy a pár hétig-hónapig elégedetten szopó baba egy idő után nyugtalannak tűnik, úgy véljük, hogy nem elég neki a tej, azért sír, azért akar a megszokottnál még gyakrabban szopni. Sokan ilyenkor adják fel, és adnak egy kis „pótlást”. Ez a legrosszabb, amit ilyenkor tenni lehet. Velünk is történt ilyen, és akkor nem tettem mást, mint napokig sokkal gyakrabban, többet szoptattam. A szakirodalom ezt „növekedési ugrásnak” nevezi, ami többször is bekövetkezhet az első életév során. Ilyenkor a baba több tejet igényel, és a többlet tejtermelést több szopással idézi elő. Ha ilyenkor tápszert adunk, belépünk az ördögi körbe. A baba kevesebbet szopik, mert tápszerrel lakik jól, és így még kevesebb tej termelődik. Ha viszont minden jelzésre mellre tesszük, több inger éri a mellet és több tej termelődik, és rövidesen ismét egyensúlyba kerül a kereslet és a kínálat.
Egy másik tévhit, ami sokakban él az, hogy van olyan, hogy valakinek gyenge vagy nem jó a teje, és a baba azért nem hízik. Ilyenkor is tápszerrel szokták pótolni a „gyenge” tejet, ami ettől hamarosan el is apad. Nincs gyenge tej. Az anyatej a legjobb táplálék, amit gyermekünknek adhatunk. Nincs az a tápszer, ami táplálóbb, jobb lenne ennél.
Honnan tudjuk, hogy elég a tejünk, hogy nyugodtak lehetünk, mert kisbabánk jól fejlődik? Semmiképpen sem onnan, hogy nap mind nap minden szoptatás előtt és után gondosan megmérjük és az eredményeket felírjuk és számolunk. Ez a módszer inkább idegeskedéshez vezethet, hiszen nem gép a kisbabánk, hogy mindig ugyanannyit szopjon, hogy mindig gyarapodást mutasson. A kisbaba fejlődésének legjobb mércéje az, ha naponta eleget „termel” a pelenkába, ha elégedettnek látjuk, és ha a hetente egyszeri méréskor gyarapodást látunk.
Szoptatni tényleg jó. Jó a babának, egyszerű az anyának. Mindig kéznél van, mindig megfelelő a hőmérséklete, és ingyen van. Nagy ajándék ez, mellyel érdemes élni. Nincs annál jobb érzés, mint látni, hogy kisbabánk „csak” attól, hogy belőlünk, anyatejjel táplálkozik, milyen szépen gyarapodik, gömbölyödik.

2009. január 17., szombat

Mindenki egyedi és megismételhetetlen

A férjem tagja a családos listának is, amire tegnap érkezett két nagyon érdekes és szép videó. Szeretném megosztani veletek is: http://www.catholic mediahouse. com/store/ details/? pid=MM_HYP- 0001