2009. április 22., szerda

Bemutatkozás helyett


Katyica vagyok, Nagyváradon élek férjemmel és gyermekeimmel(Lackó 2003.09.09 és Ilona 2007.11.27),1995 óta vagyok óvónéni itt városunkban.

A szoptatás nem indult zökkenőmentesen, de remélem annál sikeresebben fog zárulni majd sok-sok év múlva.A babavárás vége fele megkerestem a háziorvosomat,aki felhívta a figyelmemet ,hogy ha nem szeretném, hogy sebes legyen a mellbimbóm akkor minden este tusolás után törölközővel, és fogkefével edzem , amit meg is tettem, de szerencsére hamar feladtam a fájdalom miatt. A szülés előtt bevásároltam 3-4 cumisüveget, játszócumit, mert nálunk a kisbaba elképzelhetetlen ezek nélkül,és úgy gondoltam mivel édesanyámnak sem volt teje, én sem fogok tudni szoptatni.

Lackó születése, elég fonákul sikerült, mert nem tudtam mi történik, már hetekkel előbb megszerették volna indítani a szülést, mondván a baba nagy, elszámolták a terminust. Férjemmel harcba száltunk így kaptunk még két hét haladékot, de ha semmi nem történik szeptember 8. megindítják a szülést. Persze nem történt semmi, így szeptember 8. megindították a szülést , majd császármetszésre került sor, mivel Lackó túl nagy baba volt(4800gr.), és nem tudtam volna megszülni, legalább is ezt mondták! Az operáció után ,( ami altatásban zajlott) , különválasztottak minket, és két napig csak az ajtóból láthattam, mellre tenni esélyem sem volt, különben is: Nincs még teje magának!!(mondogatták a nővérkék, neonatológus).Persze ez idő alatt tejporozták, fecskendővel a kívánt mennyiséget kb 20-30 másodperc alatt belenyomták! Így kerültünk saját kérésre baba mama szobába 2 nap után, majd sok sok sírás és kudarc után a 4.napon saját felelősségre haza. Lackó a kórházban egyáltatlán nem volt hajlandó szopizni, így biztos voltam benne ha még maradunk akkor végleg lőttek a szopinak.

Itthon egy kedves 3 gyerekes barátnőm biztatott, hogy olyan nincs , hogy nem tudok szoptatni, legalább egy próbát tegyek. Ezzel nem is lett volna baj, de a gyerek ha meglátta , vagy megérezte a cicit sírásba fogott és rázta a fejét nem akarta bekapni a mellemet. Sokszor 5-6 perc is eltelt mire végre elfogadta, ekkor már én is sírtam, hogy milyen anya vagyok, hogy nem tudok szoptatni! Persze nem figyeltem , hogy kapja be így a 2. napon már elviselhetetlen fájdalmakkal, és sebes mellbimbóval szoptattam, de nem tudom honnan lett annyi elszántság bennem, hogy nem akartam feladni.Éjszakánként keresgéltem a neten , hogy hogy lehetne javítani a kialakult helyzeten . Ekkor bukkantam rá a babaneten Sződy Judit válaszaira, a rendélő szoptatási rovatában. Túlzás nélkül mondhatom , hogy ő volt a láthatatlan megmentőm, és akkoriban válaszait kivülről tudtam. Elkezdtem a gyakorlatba ültetni a javaslatait, de közben megjelent a háziorvosunk a szokásos első babaviziten. Amikor megmérte Lackót elszörnyülködött, hogy mennyit esett vissza a súlyából(kb.500 gr.) és jó lenne ha nem kísérletezgetnék hanem programot állítanék be :3-4 óránként etessem de ne többet mint 20 percet, közte ha sír teát adjak, éjszaka semmiképp ne szoptassam mert a gyomornak is pihenőre van szüksége, inkább este tömjem meg jól,szopi után tejporral ha kell.

Persze az olvasottak után dehogyis hallgattam én a dokinénire, tettem amit Sz. J. javasolt. Először is a technikát figyeltem. Hamar rájöttem , hogy a klasszikus bölcsőtartás nekünk nem jön be mivel a melleim túl nagyok, így megpróbálkoztunk a fekve szopival, és a hónaljtartással. Mindkettő nagyon kényelmesnek bizonyult, figyeltem nagyon arra , hogy helyesen kapja be a bimbót. Az akkora már kialakult nagyon mély sebeket egy egyszerű szűrővel oldottam meg, így a kisbaba nyála és az anyatej gondtalanul rászáradhatott a mellbimbóra, és még levegőzött is.

A szopik kb. 2 órát tartottak köztük 2 óra szünet, éjszaka talán kicsit rövidebbek voltak a szopik de mindenképp 1 és másfél óra között, majd észrevétlenül lecsökkent, de nagyon lassan, a 2. hónap végére 55- 60 percekre. Természetesen minket sem kerültek el a növekedési ugrások, ilyenkor 2-3 napig egész nap szinte cicin volt.

    A 6.hónap tájékán a hosszas hordozás miatt(kenguruban) megnyomódhatoot egy tejcsatorna. Elég csúnyán begyulladt, majd nagyon belázasodtam(39 fok fölé), és iszonyúan fájt a mellem. Ekkor találtam rá a La Leche Liga honlapjára,és elkezdtem a kicsikét fölülről szoptatni, szopik előtt meleg tussal körkörösen masszíroztam így gyógyszerek nélkül 2 nap alatt rendbejött, sok sok szopival a fájós mellből. Lackó a 6. hónapig kizárólag anyatejen élt majd 3 éves korban közös megegyezéssel abbahagytuk, mivel a kistesó nem jelezte jöttét, de már nagyon vártunk rá, no meg nagycsaládot szerettünk volna( a mai napig is azt szertnénk). 2005 áprilisában találkoztunk Martinovichné Debulay Biancával, Nagyvárad Réten a családi napon, amikor a szoptatás szépségéről tartott egy rövid előadást. Akkor fogalmazódott meg először bennem, hogy szeretnék én is segíteni az édesanyáknak a szoptatás művészetében.

    Mikor 3 hónapra a szoptatás abbahagyása után kiderült babát várunk(kb. egy éve akkor már próbálkoztunk), tudtam ,hogy most azt szeretném ha minden másképp alakulna.

    Gyorsan orvost váltottam, aki megígérte mindent megtesz azért, hogy természetes szülésem legyen, és rögtön ráteszi a babát a mellemre.

    A 40.hét után amikor nem történt semmi vártunk a 41. hét végéig, folyamatos fájások, és elég csúnya vérzés után a doktornő a császármetszés mellett döntött, (Ilona 4600 gr. született, egy nagy vérömlennyel a kis fején mert ő szeretett volna kibujni már rég, de a testem nem engedte :-(( ) Epidurális érzéstelenítéssel(ami Nagyváradon évi3-4 alkalommal ), rögtön a mellkasomra helyezték, majd a műtőböl kitolva rögtön szopizott, és azóta nem engedtük el egymást, még az intenzíven sem. Azóta szopizik hol többet, hol kevesebbet, de éppen annyit amennyit szeretne és akkor amikor ő szeretne. Mindketten sokat szoptak, sőt Ilus sokat szopik éjszaka, de nem bánom, mert igenis nem szégyellem ,hogy minden rezdülésükre válaszolok! Közös nagy családi ágyban alszunk, a rácsos kiságyat csak fényképről ismerik, és Ilonát már hordozókendőben hordoztam születése óta. Nagyon sokat volt és van rajtam , házimunkát, bevásárlást, mindent így intézünk. Úttörők vagyunk, Nagyváradon a hordozókendővel .

    Így lassan öt éve szoptatok, és most már úgy éreztem hiteles képviselője lennék a LLL-nek, szellemiségének, mert tudom, látom és tapasztalom a gyermekeimen mit is jelent a kötődő nevelés, ami Lackónál még csak ösztönből volt, Ilonkánál meg rádöbbentem , hogy jé!!!! ..én így csináltam Lackóval is, csak nem tudtam , hogy így hívják!!! 3 hónapja jelentkeztem a LLL csoportvezetőnek, és reményeim szerint Erdélybe is elindul a liga, ami nagyon sok édesanyának fog segítséget nyújtani.

    Ami Ilonkával kicsit más, az hogy habár lassan betöltjük a 17 hónapot nem eszik szó szerint szinte semmit, pedig kínálgatjuk, részt vesz a családi étkezéseknél, egészséges ételek de semmi.

    Én már beletörődtem, kínálgatom rendületlenül, és majd ő eldönti mikor kér és mennyit.Amúgy Lackó fiam meg akármennyi szopira akármennyi, és bármilyen ennivalót elfogadott, de hát nem vagyunk egyformák!

Köszönöm a türelmet és elnézést ha egy kicsit hosszúra sikerült!