2010. október 24., vasárnap

MARSEN WAGNER ELŐADÁS

Marsden Wagner: Mikor lépünk be Európába?

Marsden Wagner professzor M.D.,
M.S.P.H., a WHO nõk és gyerekek egészségével
foglalkozó szervezetének volt
igazgatója, jelenleg az Országos Bábaszövetség
Szenátusának tagja. A professzor
tavaly októberben a II. Nemzetközi Bábakonferencián
tartott elõadásán akadt, aki
felállt, és elhagyta az elõadótermet. Vajon
miért? Azok számára, akik elolvassák az
elõadást, aligha kétséges a válasz.


Jó reggelt! Mindjárt az elején azzal kell kezdenem, hogy kétszer is elnézést kell kérjek.

Elõször is azért, mert nem beszélem a nyelvüket. Nagyon jó lenne, ha anyanyelvükön
szólhatnék önökhöz, de sajnos nem tudok. Korábban 15-20 alkalommal jártam Magyarországon, tehát nincs jó mentségem. Másodszor azért kell elnézést kérnem, mert a szülészeti gondozásról és a gyermekszülésrõl fogok beszélni, és tulajdonképpen én férfi vagyok. Soha nem fogok gyermeket szülni, soha nem fogom ezt az érzést megtapasztalni, tehát ez azt jelenti, hogy kívülálló vagyok a szüléseknél. És ezt nagyon fontos mindig szem elõtt tartanunk, még az sem számít, ha valaki szülészprofesszor (férfi) egy kórházban – akkor is kívülálló, mivel a szülés a nõk világába tartozik. Ez mindig is így volt, ha visszatekintünk a történelemben.

És tulajdonképpen vicces, ha elolvassuk a hivatalos történelemkönyveket, azok csatákról, háborúkról – csupa olyan dologról szólnak, amiket a férfiak tesznek. Arról, amit a nõk tesznek, semmi sincs ezekben a könyvekben. Tehát a szülés mindig is a nõk világának része volt. Még egy dolog… OK… tehát mit tehetnek a férfiak a szüléssel kapcsolatban?

Valaki mesélt egy történetet, ami nekem nagyon tetszik. Ez a történet arról szól, hogy a
szülés miként megy végbe a delfineknél.A szülõ delfin úszik a középpontban. Körülötte
körbe-körbe úszik 2-3 nõstény delfin, akik meg-megérintik õt – mint a bábák vagy
a dúlák. Ez után, mintegy tíz méterrel távolabb egy szintén nõstény delfinekbõl álló
csapat úszkál, akik beszélnek a szülõ delfinhez. Majd jóval távolabb (egy nagyobb sugarú körben) úszik az összes hím delfin, akiknek az a feladata, hogy óvják a szülõ delfint mindenféle veszélytõl. Így a szülés békében folyhat le. Úgy gondolom, hogy a férfiak így vehetnek részt a szülésben. Vagyis biztosítaniuk kell a békét a nõk világa számára a szülés ideje alatt.

A delfinekhez hasonlóan, az embereknél is így kéne történjen. A bábák
mindig a nõk rendelkezésre álltak, akár tradicionális bábákról, akár egy idõsebb tapasztaltabb környékbeli nõrõl beszélünk – tehát mindig is léteztek bábák. Bizonyára ismerik a bába szó francia megfelelõjét:
„sage femme“, ez pedig bölcs aszszonyt jelent, vagyis a bába volt a falu bölcs asszonya. – A dán kifejezés, a bábára az „öre more“, ami annyit jelent, hogy földanya; õ volt az az asszony a viking faluban, aki „két lábbal állt a földön“ és a falu többi nõtagja mind tisztelte õt.
A bába izlandi megfelelõje a „fény anyja“. A lényeg mindebben az, hogy a történelem során mindig is léteztek olyan nõk, akik törõdtek nõtársaikkal, gondozták, védelmezték õket. A többi nõ nagyon tisztelte ezt.

Japánban születésházak vannak. A születésház egyben a bába otthona is. Minden asszony eljön ebbe a házba. Nemcsak akkor, ha várandós vagy ha szül, hanem mindenféle nõi problémával ide fordulnak, például, ha a férjük bántalmazza õket, vagy bármi egyéb gondjuk van. Néhány évvel ezelõtt hatalmas földrengés volt Japánban, és az egyik nagyváros egyik születésháza a földdel vált egyenlõvé. A többi ház is romba dõlt. A legelsõ ház, amit a környéken újjá építettek, a születésház volt. A környék nõ és férfilakossága együtt építette újjá azt a házat, annyira fontos volt számukra.

Nos, amint tudjuk, úgy 200 évvel ezelõtt a férfiak is belekeveredtek a szülési szituációba, és a szülészorvosok megjelentek a szüléseknél, és fokozatosan átvették a hatalmat és az ellenõrzést. Mi férfiak ellenõrzésünk alá akarunk hajtani minden olyan körülményt, amitõl félünk. Ha félünk valamitõl, azt mindenképpen ellenõriznünk kell.

Nagyon ortodox orvosi, tudományos és perinatális képzésben részesültem, aztán kutattam, praktizáltam, majd a WHO munkatársaként Koppenhágába kerültem, ahol
találkoztam egy dán bábával, aki megkérdezett, hogy részt vettem-e valaha a praxisom
alatt egy otthonszülésnél. Mondtam, hogy nem. A legtöbb orvos Magyarországon, Németországban, az USA-ban vagy bárhol máshol, soha nem látott otthonszülést. Ez a bába, egy nagyon bölcs asszony volt – „sage femme“ – azt mondta nekem, hogy el kell mennem és látnom kell egy otthonszülést. Õ mindent elrendezett, így lehetõségem nyílt elmenni a szülésre.

Ez az esemény a reveláció erejével hatott rám, megváltoztatta az életemet. Láttam egy
asszonyt, aki haladt elõre a vajúdás folyamatában, majd eljutott abba a stádiumba, amit
mi második fázisnak nevezünk, és ez a nõ egyszerre rálelt a benne rejlõ erõre. Azt
mondta: „Lépjetek hátra!!! Most megszülöm ezt a gyermeket!!!“

Ettõl halálra rémültem. Még soha életemben nem láttam olyan nõt, akiben elõtört volna ez az erõ. Ez az erõ halálra rémíti a férfiakat. Abban a pillanatban felismertem, hogy mindaz amit a szülés alatti gondozásról tanultam, arról szólt, hogy miként hajtsam az uralmam alá a nõt oly módon, hogy ne találjon rá magában erre az erõre.

Mi férfiak nem akarunk találkozni ezzel az erõvel, nem akarjuk látni, bármit megteszünk, hogy ne találkozzunk vele.
Valójában a probléma nagyobb ennél. A férfiak évezredek óta megpróbálják
ellenõrzésük alatt tartani a nõket. Ez igazából vicces, nem tragikus.

Shakespeare szerint, nagyon okos az a férfi, aki biztosan tudja, hogy õ a gyermeke igazi
apja.

Látják? Bezárjuk börtönökbe a nõket csak azért, hogy bizonyosak lehessünk benne,
hogy senki más, csakis mi magunk lehetünk a születendõ gyermek apja.

Sokmindent megteszünk azért, hogy ellenõrizzük a nõk reproduktív viselkedésformáit. A várandósság és a szülés ellenõrzése része ennek a folyamatnak. Tehát a szülészeti gondozás jobbára a szülés, a vajúdás és a nõ ellenõrzésérõl szól.

Mit gondolnak, miért erõsködnek, hogy a szülés a kórházban történjen? Mivel a kórház az „én“ – az orvos, a férfi – felségterületem. „én orvos vagyok, mindent ellenõrzök, ami a kórházban folyik.“ Ha én, mint orvos elmegyek az ön otthonába, ön van hatalmon, jogában áll kidobni engem. Én, mint orvos nem uralhatom, ellenõrizhetem teljesen a helyzetet. Ez az, amit az orvosok nem szeretnek. Ezért nem szeretnek az orvosok beteghez vagy vajúdóhoz házhoz menni, mert nem uralhatják tökéletesen a szituációt.

Soha semmilyen tudományos adat nem támasztotta alá a szülések kórházakba való áttelepítését. Ez nem egy tudományos kutatási eredményeken nyugvó döntés és cselekedet volt.
Mi orvosok uralni akarjuk a vajúdást és a szülést; a hátára fektetjük a nõt, ami a
tehetetlenség és a megadás testhelyzete. Az, hogy õ a hátán fekszik, én pedig a terpesztett lábai közt állok, azt sugallja, hogy teljesen uralom õt. Ez a lehetõ legrosszabb
szülési testhelyzet. Azt akarják, hogy a kutatási alapokon nyugvó kezelésrõl beszéljek?
Bárhová mehetnek a világban, legyen az kórház vagy születésház, ott, ahol azt javasolják, hogy a vajúdó nõ a hátára feküdjön, ott nem beszélhetünk tudományos kutatási alapokon nyugvó kezelésrõl.

Abban az idõben, amikor a fejlettebb államokban a szülés átkerült a kórházakba, az
emberek kezdtek jobb körülmények között élni. Javult a táplálkozás, a lakáskörülmények
stb. Ekkor rájöttünk arra is hogy uralhatjuk a vajúdást és a szülést.
És a nõ? –
Rájött, hogy a családtervezés által uralhatja a fogamzást is! Innentõl kezdve a nõk nem
szültek 15 gyereket, csak kettõt. És nem akkor szültek mikor 14 vagy 50 évesek voltak,
hanem nagyon optimális idõben.
Tehát mindezen szociális változások, amelyekrõl beszéltem, javították a csecsemõ és
anyahalálozási arányokat. Mindkét arány meglehetõsen csökkent. A szülés bekerült a
kórházakba, és az orvosok hangsúlyozták, hogy a statisztikák pozitív alakulása nekik
köszönhetõ. Ez nem igaz!

Ez azért nagyon fontos, mert sokszor fogják ugyanezt hallani magyar orvosoktól.

Nekem sokszor mondták már. „A kórházba jönni, használni a különbözõ gépeket, az EKG-t, a CTG-t stb. ez modern, ez fejlõdés, nem akarunk visszafelé lépni.“ – mondják. De tévednek. Nem az ultrahang és az EKG alkalmazása miatt csökkent a halandóság. Hanem a jobb táplálkozás, a jobb lakáskörülmények, a jobb családtervezés és igen, bizonyos értelemben a jobb orvosi ellátás miatt is. De nem az ultrahang alkalmazása miatt, hanem pl. az antibiotikumok miatt vagy a biztonságos vérátömlesztés miatt. Ezek valóban nagy vívmányai az orvostudománynak. Ezek csökkentették valójában a halandóságot. De leginkább a szociális változások.

De – amint a világon egyre többen felfedezik –, ahogy az orvosok egyre jobban uralják
a szülést, a nõk úgy veszítik el azt. Elvették tõlük a saját testük ellenõrzésének, uralásának a jogát. Ez a magyarázat a medikalizáció elleni reakcióra. És ez szorosan kapcsolódik a bábákhoz is. A bábák és a nõk a szülés humanizálását követelik. Tegyük emberibbé a szülést! Ez azt jelenti, hogy a szülõ nõ kell a központban legyen, nem pedig az orvos.

A bába feladata a szülés kísérése, nem pedig az orvosé. A szülés természetes része egy normális életciklusnak, a várandósság nem betegség, az esetek több mint 80%-ban nincs is szükség orvosra vagy sebészi beavatkozásra.

A magyar professzorok azt mondták nekem, hogy milyen jó itt a helyzet, hiszen itt
több mint egy orvos van jelen a szülésnél Ez õrület! Nézzék! Képzeljék el, hogy egy
magasan képzett szülész van jelen a szülésnél.

Ez kb. olyan, mint amikor szórakozni akarnak menni a párjukkal és az egészséges
2 éves gyermekük mellé egy sebészorvost hívnak babysitternek. Ez õrület! Eszméletlen
sok pénzbe fog kerülni, és ha a gyermekük elfárad és sírni kezd az orvos teleinjekciózza
nyugtatókkal és medikalizálja a babysittinget. Ugyanilyen õrültség egy szülészeti
sebész részvétele egy normális szülésnél. Még az is nagyon furcsa, ha egy orvos van
jelen a szülésnél…
Önök szeretnék, ha egy orvos jelen lenne és bámulná önöket a hálószobájukban
mikor a partnerükkel szeretkeznek? A dolgok mûködhetnek rosszul a szexben is! Különbözõ fertõzéseket kaphatnak AIDS-t, gonorrheát stb., tehát állítsunk egy orvost a hálószobákba is!
Hogy megmondja, hogyan csináljuk! Ez esztelenség! De ez történik Magyarországon, azáltal, hogy ezek a jól képzett orvosok ott állnak a normális szüléseknél.


Ami most történik az, hogy a szülés humanizálása egyre inkább elõretör, Németországban, Skandináviában, Hollandiában, az Egyesült Királyságban stb., és ez egyre közeledik, közeledik, de nem éri el a Szovjetuniót.


15 év alatt számos alkalommal jártam az Szovjetunióban konferenciákon, gyûléseken,
találkozókon, kórházakban stb. így tudom milyen a szovjet gondozási modell. Ez pontosan olyan, amilyennel ma Magyarországon találkozunk! Ma szovjet szülészeti gondozási modell uralkodik Magyarországon. Csak figyelem, hogy mi történik Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Litvániában
és a többi olyan országban, ahol még a szovjet gondozási modell él.

A változások megindultak. De a folyamat nagyon nehéz. Miért? Mert a szovjet rendszerben az orvos maga az Isten! Az orvos rendelkezik az összes hatalommal és ellenõrzéssel, több pénzt keres, õ végzi a sebészi beavatkozást és õ a hõs. A bábák a szovjet rendszerben az orvosok rabszolgái. Nincs kórházon kívüli szülés a Szovjetunióban – mondták. De ez nem igaz! Mindig mindenhol létezik a világon
otthonszülés. 20 évvel ezelõtt jártam a Szovjetunióban, és tanúja lehettem egy otthonszülésnek.
Egyik nyáron lementem a Fekete tengerhez és vízben szülést is láthattam Igor
Tcsakovszkival, ha ismerik a nevét. Tehát a saját szememmel láttam, hogy ilyesmi
még a Szovjetunióban is megtörténik. Mindig vannak ilyen kis titkok, bár a kormány mindent megtesz azért, hogy ezeket megszüntesse, mivel mindenki a reguláris rendszer része kell, hogy legyen.

Nos, ugyan ez van ma Magyarországon.
Ezért találkozunk azzal, hogy megbüntetik azokat az embereket, akik ki akarnak lépni ebbõl a rendszerbõl. Tehát még nem mondható el, hogy Magyarországon valóban
humanizált szülési lehetõségek lennének. Ez az, ami itt most történik.

Tudják két nappal ezelõtt repülõvel érkeztem ide; sokszor utazom Európában – de most
más volt. Bejöttem az épületbe és volt egy nagy jel: „EU állampolgárok erre!“ Egyébként
a parlamenten is magyar és EU zászló lengedez.
Hurrá az EU-ban vagyunk! De… Volt valami érdekes. Ha Dániából Franciaországba,
Olaszországba, vagy bárhová máshová utazom és leszállok a géprõl, senki sem állít meg, hogy megnézze az útlevelemet. Csak besétálok mert az EU-ban vagyok. De a budapesti reptéren két napja megállítottak, hogy megnézzék az útlevelemet! Ez egy EU ország! Igaz, 10 évvel ezelõtt, ha én következtem az útlevél ellenõrzési sorban, akkor a vizsgálat 20–25 percig tartott. Most mindössze 2 perc volt.
OK, Magyarország fejlõdött.

De a reptéri rendszer megváltoztatása egy dolog, a gyermekszülés megváltoztatása egy
másik. Az emberek, akik a szülést ellenõrzik, nem akarnak változást. Ezt onnan tudom,
hogy tavaly itt jártam egy találkozón, ahol jelen voltak a minisztérium emberei, különbözõ professzorok stb., és elmondták, hogy nem akarnak változást, és mindent megtesznek a változások megakadályozására.

Milyen változásokra van szükség Magyarországon ha valóban az EU-hoz akarnak csatlakozni, és ha humanizálni akarják a szülést?

Változtatni kell! Mondhatnak a miniszterek és a professzorok bármit arról, hogy ez a
rendszer milyen jó.
Mondják meg nekik, hogy 27 olyan európai ország van, ahol kevesebb
baba hal meg a perinatális idõszakban mint Magyarországon. Értik ezt? A perinatális
mortalitás 27 európai országban kisebb, mint itt, vagy más szavakkal, a 27 ország
közül Magyarországon a legmagasabb a perinatális mortalitás. Azt is mondják
el nekik, hogy Magyarországon a perinatális idõszakban több anya hal meg, mint 22 másik európai országban.
Látják tehát, hogy a kormány és az orvosok nem mondhatják, hogy
minden rendben. Semmi nincs rendben! És persze azért is szükség van a változásra,
mert harmóniába kell kerülniük az EU-val.

Tehát meg kell változtatni a rendszert, mivel túl sok baba és anya hal meg, mivel a törvény szerint összhangba kell kerülni az EU-val, és azért is, hogy az önök társadalma szabaddá és demokratikussá válhasson. Egy szabad és demokratikus társadalomban
a nõk és családjaik választhatnak, hogy milyen szülést szeretnének. Egy szabad társadalomban a nagy és fontos emberek nem mondhatják meg önöknek hogyan szüljenek.

Ezt a nõ kell eldöntse! Akarják, hogy a kormány vagy valamelyik orvosprofesszor megmondja milyen testhelyzetben szeretkezzenek kedvesükkel? Ugye, nem! Ezért ne
szabják meg azt sem, hogy milyen szülést akarnak. Önnek kell választania, és a kormánynak és a profoknak az a dolga, hogy tiszteletben tartsák az ön döntését.


Tehát mindez valójában a demokráciáról szól.

S ez problémát jelent Magyarországon! Az elmúlt 50 évben szovjet ellenõrzés alatt
éltek, elõtte német ellenõrzés alatt éltek, azelõtt is folyamatos ellenõrzés alatt éltek, tehát mindig mások mondták meg, hogyan éljenek.

És ez így ment századokon át. Most végre szabadok. De meg kell tanulniuk szabadnak
lenni. Meg kell tanulniuk dönteni, választani és változtatni. És a kormány tagjainak, az
egyetemek és a kórházak professzorainak is le kell szokniuk az autokrataságról, és demokratává kell válniuk. Ez egy hosszú és nehéz folyamat. Nem fog holnapig megtörténni. De a folyamat már beindult és folytatódni fog. Nagyon fontos, hogy mi fog történni a szüléssel, mivel a szülés milyensége tükrözi az egész társadalmat.

Ha egy magyar asszony azt tanulja meg szülése alatt, hogy teste rosszul mûködik,
mivel nem tud gyógyszerek segítsége nélkül szülni, akkor azt fogja hinni, hogy mivel rosszul mûködik a teste, szüksége van ezekre az eljárásokra. És az oda vezet, hogy a nõk félni fognak és nem hisznek majd saját testükben, és azt teszik majd, amit a vezetõk mondanak.
Tehát a szülés megváltoztatása az egész társadalmat
megváltoztatja.

Milyen változásra van szükség?
Elõször is tájékoztatni, okítani kell a nõket.

Magyarországon az ma a legnagyobb gond, hogy a magyar nép csak egyfajta szülést
ismer. A szovjet szülést.

Én sem tudtam milyen egy igazi természetes szülés, míg nem láttam. A magyaroknak meg kell tanulniuk, hogy többféleképpen is lehet szülni, nemcsak a szovjet módon. El kell mondani a tévében, rádióban, az iskolákban, hogy mi is a szülés valójában. A folyamat nagy részét tehát a magyarok ilyen téren való tájékoztatása, felvilágosítása
jelenti. Mindenkinek meg kell értenie, hogy a szülés egy normális életesemény,
és hogy az esetek többségében – több mint 80%-ban – semmilyen probléma nem adódik.
Szükség van tehát erre a felvilágosításra!

A szülési szolgáltatások kidolgozását és megtervezését nem szabad a minisztériumra és a professzorokra hagyni. Mivel õk a szovjet rendszert kedvelik, s ha rajtuk múlik, nem
lesz változás.

A nõi mozgalmaknak, a politikai csoportoknak, a bábáknak harcolniuk kell
azért, hogy ennek a kidolgozási folyamatnak részesei lehessenek. Ha Nyugat-Európában változtatni akarnak a szülészeti ellátáson, akkor nyilvános találkozókat rendeznek a parlamentben, és bárki eljöhet, hogy elmondja a véleményét arról, milyen változtatásokra van szükség. A bábák és a nõk képviselõi beszélhetnek a parlamentben.

Ezek után a parlament elmondja a minisztériumnak, hogyan változtassanak.
Tehát az emberek ellenõrizhetik a változások menetét. Ez sosem történt meg Magyarországon, de meg kell történnie! Ne feledjék, az egészségügyi miniszternek az emberek egészségét kell védelmeznie, nem pedig az orvosok érdekeit. Ezt meg kell változtatni.
A befolyásos orvosok és a minisztérium emberei túl közeli viszonyban vannak egymással.


Egy másik fontos változtatnivaló Magyarországon: ne képezzenek annyi orvost. Túlságosan sok orvos van Magyarországon. Több orvosuk van, mint Nyugat Európának, ezért az orvosok olyan feladatokat is végeznek, amiket nem nekik kéne, mint pl. normális szülések levezetése.

Gondot okozhat, hogy valamit kezdjenek ezzel a sok orvossal, de ha kevesebbet képeznek, talán 20 év múlva kevesebben lesznek.

A következõ lépés. Fel kell támasztani a bábaságot Magyarországon, mivel az teljesen perifériára szorult.

A magyar bábák a szovjet szülészeti rendszerben dolgoznak. Éveken át,
míg a WHO-nak dolgoztam, bábakonferenciákat szerveztünk, és ezekre meghívtuk a világ bábáit. De minden egyes konferencián a Szovjetuniót egy férfi orvos képviselte. Én erre azt mondtam nekik: „Nem, nem! Küldjenek egy bábát!“ – erre tipikus szovjet válasz jött: „OK, nem gond.“– majd újra egy orvost küldtek.

Évek múlva ravaszabbak lettünk, és Szentpétervárra a bábaiskolába szerveztük a
konferenciát, így nem tudták a bábákat távol tartani. Ez volt az elsõ alkalom a Szovjetunió történetében, hogy szovjet bábák eljutottak egy nemzetközi konferenciára.

E konferencia célja az volt, amit Magyarországon is meg kell érteni: a bábaság egy teljesen független szakmává kell váljon. Nem az orvosoknak kéne a bábákat tanítani, hanem a bábáknak kéne a bábákat képezniük.

A koppenhágai bábaintézetben egyetlen orvos sem tanít, csakis bábák képzik a bábákat. Bábaságot tanítanak!
Ha orvos tanítja a bábákat, nem bábaságot fognak tanulni, hanem azt, hogy miként legyenek az orvosok rabszolgái. Ez két különbözõ dolog! Tehát a bábákat függetlenné kell tenni, a státuszukat pedig egyenlõvé kell tenni az orvosokéval.

Ez nem lesz könnyû. Több bábát kell képezniük, mivel túl sok orvosuk van és
túl kevés bábájuk.

Tudják, hogy Angliában kb. 1000 szülész-nõgyógyász orvos van és kb. 30 000 bába? Ugyanez a helyzet Hollandiában, Dániában és Skandináviában is.

Látják? Nagyon érdekes, hogy az orvosok Magyarországon azt mondják, hogy azért
van szükség az orvosok jelenlétére a szülésnél, mert azt akarják, hogy az biztonságban
folyjék le. Erre én azt mondom, hogy ez egy érdekes állítás. Európában kevesebb babát
és anyát veszítenek el, mint Magyarországon.
Skandináviában az esetek 75-80%-ban a bába kíséri be az anyákat a kórházba, õ gondozza, õ látja el tanácsokkal, kíséri a szülést s az anya nem is találkozik orvossal. Ez, az összes szülés 75-80%-ára jellemzõ! És kevesebb babát veszítenek el, mint önök itt Magyarországon. Hát, hogy mondhatják, hogy biztonságosabb több orvos jelenlétében szülni?!

A legbiztonságosabb tehát az a szülés, ahol nincs jelen orvos. Tehát, több
bábát kell nevelniük!

De arra is szükség van, hogy a várandósság, a vajúdás és a szülés alatti eljárás tudományos kutatási bizonyítékokon alapuló legyen.
Ez azt jelenti, hogy amit tesznek, az összhangban kell legyen a legjobb tudományos információkkal.

Egy nagyon jó példa van arra, hogy Magyarországon a gyakorlat nem ilyen. Ez a
gátmetszésrõl szól. Nem tudom, hogy áll ma a helyzet, de néhány évvel ezelõtt a Semmelweis egyetemi kórházban jártam, körbevezettek, majd volt egy beszélgetés, ahol megkérdeztem a professzort, hogy hány nõnél végeznek gátmetszést. Erre õ furcsán nézett rám, és azt mondta: „Mindegyiknél.“ Erre én visszakérdeztem, úgy érti, hogy a szülések 100%-a gátmetszéssel történik? Erre õ: – Igen!

Az egyik fiatalabb orvos mosolyogni kezdett és magyarul mondott valamit a profnak. Én
megkértem, fordítsák, amit mond. Azt mondta, hogy néhány nappal azelõtt, egy nõ rögtön a kórházi felvétel után megszült, ezért rajta utólag kellett gátmetszést végezzenek! Ez egy extrém példa, de a tudományos adatokból tudjuk, hogy az esetek maximum 20%-nál lehet indokolt a gátmetszés. Sõt, valójában az esetek 5%-nál van valóban gátmetszésre szükség.

Azon a beszélgetésen az orvos azt mondta, ha nem vágnak, több szakadás lesz. Nem!
Kevesebb szakadás lesz, ha nem vágnak!
Azt mondta, több vérzés lesz, de én azt mondtam, nem, kevesebb. Sõt kevesebb szexuális probléma lesz, ha nem vágnak. Minden egyes érv, amit a magyar orvosok a gátmetszés mellett felhoztak, tudományosan megalapozatlan volt. Nem rendelkeznek helyes tudományos információkkal. Erre pedig szükség van!

Láttam 1-2 évvel ezelõtt az otthonszülésrõl szóló levelet, amit a szülészorvos társaság küldött a kormánynak. Tele volt tudományosan hamis állításokkal. Rossz tudományos információval rendelkeznek az otthonszülésrõl, a gátmetszésrõl stb.

Ezek nem gonosz emberek. Csak rossz információkkal rendelkeznek, mivel 50 évig az ismert rendszerben éltek.

Tehát a magyar változtatásokhoz legjobb lenne megtalálni a helytálló tudományos adatokat, és felhasználni azokat a változtatások véghezviteléhez. Ez nagyon fontos!

Más. Egy demokráciában, a hatalom embereinek a tetteit átláthatóvá kell tenni minden ember számára. Semmi sem történhet zárt ajtók mögött. De Magyarországon rengeteg zárt ajtó van a minisztériumokban és mindenhol.

Ez azért van, mert 50 évig így volt a Szovjetunióban is. Ki kell nyitni ezeket az ajtókat.
Meg kell szerezni minden infót arról, hogy mi történik a kórházakban. Mi a császármetszések, szülésmegindítások stb. aránya, mi a valós gyakorlat? A halálozási arányok?!
Hány ember tudja, hogy 1000 baba hal meg évente a szülészeteken? Nem az otthonszüléseknél, hanem a kórházakban! Tudják ezt az emberek?
Számos baba elõre nem látható események miatt hal meg, de jelentõs részüknek
nem kéne meghalnia, haláluk megelõzhetõ lenne. De ezt soha nem fogják megtudni,
mert ez az információ zárt ajtók mögött marad. Ezt meg kell változtatni! Minden, ami a
kórházakban történik, átlátható kell legyen az emberek részére.

A magyar nõknek ki kell vívniuk a jogot, hogy eldönthessék, hol, hogyan és kinek a jelenlétében akarnak szülni. Más országokban ez teljesen normális.

Évekkel ezelõtt Németországban 1 szülésotthon létezett, ma több mint 70 van. A német bábák1/3-a független, kórházon kívül dolgozik. 10 év alatt drámai változás történt Németországban. Tudják miért?
A német orvosok megpróbálták elérni a kormánynál, hogy a nõk ne választhassanak a
szülés módjával, jelenlévõivel és helyszínével kapcsolatban. Megpróbálták rávenni a politikusokat egy új törvény megalkotására.
Erre a német nõk fellázadtak: Oh, Istenem, megpróbálják korlátozni a szabadságunkat!
Mérgesek lettek. Mindenki arról beszél, hogy az orvosok milyen hatalmasak, milyen erõsek.
Én tudok náluk erõsebbet: a mérges asszonyokat.
A nõk megakadályozták az új törvénytervezetet, s mivel a mozgalom megindult, a változások is elkezdõdtek. Ez történt Új-Zélandon és más országokban is. A bábák és a nõk együtt változtattak. Ez kell Magyarországnak is! A magyar nõknek harcolniuk kell a jogaikért. Akkor, amikor a magyar nõk teljes joggal dönthetnek majd a saját testükkel és szülésükkel kapcsolatban, akkor, és csakis akkor lesz Magyarország szabad. – Köszönöm!